Törölte az Airbus A350XWB gépcsalád legkisebb típusváltozatára, a 800-as szériára szólt rendelését az Alitalia. A manapság komoly pénzügyi gondokkal küzdő olasz légitársaságnak foglalása érvényben maradása esetén egy tucatnyi extra szélestörzsű Airbusa lett volna.
Újabb megrendelő lépett vissza a legkisebb A350-es, a 800-as vásárlásától. Ezúttal az Alitalia törölte 12 darab repülőgépre szóló szerződését, amelyet eredetileg még az Air One kötött 2008 júniusában a hosszú távú járatainak beindítására. A rákövetkező évben a légitársaság egyesült az Alitaliával, amely onnantól kezdve anyacégként igazgatta tovább az Air One működését, és vele együtt rendelkezett többek közt a géprendelési szerződésekről is.
Az Air Transport World (ATW) légiközlekedési szakmai portál megpróbálta elérni és kommentárra bírni az érintett feleket, rákérdezve a döntés indokára, illetőleg várható kihatásaira, de sem az Alitalia, sem az Airbus repülőgépgyár részéről a múlt hét végéig, péntekig bezárólag nem érkezett válasz a megkeresésekre.
Az Airbus ily módon frissített rendelésösszesítő adatbázisa szerint már csak 34 darab A350-800XWB-re van érvényes foglalás a légitársaságok részéről. Legutóbb a Libyan Airlines lépett vissza és konvertálta négy gépes rendelését a hosszabb törzsű, 900-as szériára, amelyből összehasonlításképp érdemes megjegyezni, összesen 589 darabot sikerült eddig értékesítenie az Airbusnak.
Az Airbus még megmaradt A350-800 ügyfelei, 8-8 géppel az Aeroflot és az Asiana Airlines, két géppel az AWAS lízingcég, hattal a Hawaiian Airlines és végül tízzel a Yemenia. Új megrendelés nincs a típusra. Ez viszont felettébb szerény mennyiség a program életben tartásához.
Az Airbus ezért idén év elején azzal állt elő, hogy módosít a 800-as méretein, egy kicsit átfaragva, megnagyobbítva a gépet mentőakciót indít, amely reményeik szerint vonzóbbá teheti azt a légitársaságok körében. Programzárásról tehát egyelőre nincs szó, a gyáriak a törzs kisebb meghosszabbításán gondolkodnak, amellyel több utas kerülhetne a fedélzetre, de végleges döntés még nem született, a nagyobb A350-esek viszont kinyilvánított előnyt élveznek a fejlesztésben.
Az Airbus értékesítési vezetője, John Leahy legutóbb arról beszélt, hogy a 800-ast csak az 1000-es széria után szeretnék forgalomba bocsátani, ami 2017-nél előbb nem valószínű. Koncentrációjuk addig a 900-as idei forgalomba vezetésére, a leghosszabb törzsű 1000-es kidolgozására, gyártásának beindítására, valamint a 900-ason alapuló Regional változatra esik.
Forrás: Airportal
VisszaIngyenes transzfer.
Nincs belépési díj a repülőtérre!
Téli Akció! 12.01-03.01
1 nap parkolás - 7.900 Ft. 7.100,-
2 nap parkolás - 8.900 Ft. 8.200,-
3 nap parkolás - 9.900 Ft. 9.300,-
4 nap parkolás - 11.400 Ft. 10.600,-
5 nap parkolás - 12.500 Ft. 11.700,-
6 nap parkolás - 13.400 Ft. 12.400,-
7 nap parkolás - 14.300 Ft. 13.300,-
8 nap parkolás - 15.900 Ft. 14.300,-
9 nap parkolás - 15.900 Ft. 15.200,-
10 nap parkolás - 16.600 Ft. 15.800,-
11 nap parkolás - 17.100 Ft. 16.400,-
12 nap parkolás - 17.600 Ft. 16.800,-
13 nap parkolás - 18.100 Ft. 17.300,-
14 nap parkolás - 18.600 Ft. 17.600,-
15 nap parkolás - 19.500 Ft. 18.000,-
16-20 nap parkolás - 21.500 Ft. 20.000,-
21-25 nap parkolás - 24.500 Ft. 22.000,-
26-30 nap parkolás - 27.000 Ft. 25.000,-
30 nap parkolás felett kérje egyedi árajánlatunkat!
Ingyenes transzfer.
Nincs belépési díj a repülőtérre!
1 nap parkolás - 12.600 Ft.
2 nap parkolás - 13.600 Ft.
3 nap parkolás - 14.600 Ft.
4 nap parkolás - 16.600 Ft.
5 nap parkolás - 17.800 Ft.
6 nap parkolás - 18.800 Ft.
7 nap parkolás - 19.800 Ft.
8 nap parkolás - 21.200 Ft.
9 nap parkolás - 22.300 Ft.
10 nap parkolás - 23.600 Ft.
11 nap parkolás - 24.800 Ft.
12 nap parkolás - 25.600 Ft.
13 nap parkolás - 26.600 Ft.
14 nap parkolás - 27.200 Ft.
15 nap parkolás - 28.900 Ft.
16-20 nap parkolás - 30.100 Ft.
21-25 nap parkolás - 31.600 Ft.
26-30 nap parkolás - 33.700 Ft.
30 nap parkolás felett kérje egyedi árajánlatunkat!
Ingyenes transzfer.
Nincs belépési díj a repülőtérre!
1 nap parkolás - 17.700 Ft,-
2 nap parkolás - 18.300 Ft,-
3 nap parkolás - 20.300 Ft,-
4 nap parkolás - 21.100 Ft,-
5 nap parkolás - 22.400 Ft,-
6 nap parkolás - 23.700 Ft,-
7 nap parkolás - 24.600 Ft,-
8 nap parkolás - 25.700 Ft,-
9 nap parkolás - 27.600 Ft,-
10 nap parkolás - 28.700 Ft,-
11 nap parkolás - 30.100 Ft,-
12 nap parkolás - 31.200 Ft,-
13 nap parkolás - 32.100 Ft,-
14 nap parkolás - 33.700 Ft,-
15 nap parkolás - 35.700 Ft,-
16-20 nap parkolás - 38.100 Ft,-
21-25 nap parkolás - 40.300 Ft,-
26-30 nap parkolás - 43.600 Ft,-
30 nap parkolás felett kérje egyedi árajánlatunkat!
Áraink az ÁFA-t tartalmazzák. Minden megkezdett nap díjköteles, de cégünk a 24:00 óra után hazaérkező vendégeinknek 03:00-ig, a parkolóba érkezőknek pedig 22:00 órától nem számítja az adott napot.
Autóját az időjárás függvényében takarítjuk, visszaérkezése előtti nap vagy aznap. Lehetőség szerint a takarítás után garázsba állítjuk.
1./ Személyautó
Külső: 4.500 Ft
Belső: 4.500 Ft
Külső – Belső: 9.000 Ft
2./ Egyterű, SUV, kisbusz
Külső: 5.000 Ft
Belső: 5.000 Ft
Külső – Belső együtt: 10.000 Ft
3./ Prémium autótakarítás
A következőket tartalmazza a mosás és takarításon kívül:
- Autó Klímarendszerének, szellőzőinek és teljes utasterének a szagsemlegesítése, fertőtlenítése ózongenerátorral
- Szilikonos gumiápolás