10 éves története során először érte el a Wizz Air a 100 000 üzemeltetett járatot az elmúlt 12 hónapos időszak alatt - közölte lapunkkal a légitársaság.
TovábbKülönleges vendégek jártak ma Ferihegyen, a lett Baltic Bees, azaz Balti Darazsak L-39 sugárhajtású gépeiből álló kötelék volt nálunk tankolni.
TovábbSztrájkolnak péntek délutántól késő estéig a Lufthansa német légitársaság Frankfurtból induló járatainak pilótái, egy budapesti járatot is töröltek.
TovábbA légiforgalmi irányításnak a közhiedelemmel ellentétben nem feladata a veszélyes időjárás elkerüléséhez szükséges útvonal megadása a repülőgépek számára. A veszélyes időjárási jelenségek, így például a nyári zivatarok elkerülése is a pilóták feladata.
TovábbA Repülőtéri Hivatásos Tűzoltóparancsnokság idén már másodszor nyerte meg az anna.aero blog FTWA díját, a Pegasus Airlines első járatának köszöntéséért.
TovábbÉves beszámolója szerint 229 millió forint veszteséggel zárta a tavalyi évet a Sólyom Hungarian Airways Kft., és saját tőkéje mínusz 222 millió forintra süllyedt. Ilyen mutatókkal nem kaphatja meg a járatindításhoz szükséges engedélyeket.
TovábbZaklatott levelet kapott szerkesztőségünk egy olvasónktól, melyben a levélíró a Wizz Air július 19-i Budapest - Frankfurt Hahn járatának balesetéről számol be, melynek maga is utasa volt. A levélben nem is az esemény volt meglepő, mert bármikor előfordulhat, hogy egy repülőgép kisebb-nagyobb turbulenciába keveredik, hanem az, hogy a csaknem két hete történtekről sem a légitársaság sem a magyar média nem adott hírt, annak ellenére sem, hogy egy magyar légitársaság, Budapestről induló gépe volt az érintett.
TovábbA Wizz Air ma ünnepelte a 11 milliomodik Budapestről induló utasát. Lisa Rash London Lutonba utazott a magyar fővárosból, a reptéren a Wizz Air és a Budapest Airport képviselői várták és egy retúr Wizz Air voucherrel lepték meg indulás előtt.
TovábbA felszállást követően 50 perccel elvesztette a kapcsolatot a légiforgalmi irányítás az Air Algérie 5017 számú, Ouagadougou (Burkina Faso) - Algír menetrend szerinti járatával. A járatot a spanyol Swift Air légitársaságtól bérelt, EC-LTV lajstromjelű, McDonnell Douglas MD-83-as repülőgép teljesítette. A repülőgép roncsait a csak az esti órákban találták meg, később pedig megerősítették, hogy nem találtak túlélőket.
TovábbKét francia állampolgárságú utasa is volt a szerdán Tajvanon szerencsétlenül járt repülőgépnek, amely Penghu szigetén viharos időben, megszakított leszállási kísérletet követően, lakott területen lezuhant és kigyulladt. A halálos áldozatok száma a legfrissebb jelentések szerint 48, tíz sérültet kórházban ápolnak - jelentette a helyi média csütörtökön.
TovábbA kelet-ukrajnai szakadárok egyik vezetője keddre virradóra átadta a malajziai szakértőknek a maláj utasszállító gép két feketedobozát, azzal a feltétellel, hogy az ICAO is megvizsgálja a repülési adatokat, illetve a pilóták és az irányító központ kommunikációját rögzítő berendezéseket. Az átadásról a twitterre is kikerültek képek.
TovábbA holland külügyminisztérium pénteken hivatalosan tájékoztatta a külképviseleteket a malajziai utasszállító gép katasztrófájában életét vesztő 283 utas állampolgárságáról. A holland hatóságok információi szerint nem volt magyar utas a szerencsétlenül járt repülő fedélzetén - közölte Nagy Anna, a Külgazdasági és Külügyminisztérium szóvivője az MTI-vel.
TovábbA Malaysia Airlines Boeing 777-es utasszállító repülőgépének csütörtöki lezuhanása miatt a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) folyamatosan kapcsolatban áll a holland hatóságokkal - tájékoztatta Nagy Anna, a tárca szóvivője pénteken az MTI-t.
TovábbA kiadott menetrendnél néhány perccel korábban, ma délelőtt 11 óra után nem sokkal ért földet a 31R futópályán a Pegasus Airlines új Isztambul – Budapest járata. A második legnagyobb török légitársaság még soha nem indított menetrend szerinti járatot Budapestre, mostantól viszont heti négy alkalommal érkezik Boeing 737-800 típusú repülőgéppel.
TovábbBudapesten szállt le ma hajnalban a Gulf Air eredetileg Bahrainből Párizsba tartó GF019-es számú járata. Az Öböl-menti légitársaság gépe hajnali negyed ötkor kezdte meg süllyedését a magyar légtérben, egy szlovákiai fordulót követve még öt óra előtt landolt a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér 31R futópályáján.
TovábbIngyenes transzfer.
Nincs belépési díj a repülőtérre!
Téli Akció! 12.01-03.01
1 nap parkolás - 7.900 Ft. 7.100,-
2 nap parkolás - 8.900 Ft. 8.200,-
3 nap parkolás - 9.900 Ft. 9.300,-
4 nap parkolás - 11.400 Ft. 10.600,-
5 nap parkolás - 12.500 Ft. 11.700,-
6 nap parkolás - 13.400 Ft. 12.400,-
7 nap parkolás - 14.300 Ft. 13.300,-
8 nap parkolás - 15.900 Ft. 14.300,-
9 nap parkolás - 15.900 Ft. 15.200,-
10 nap parkolás - 16.600 Ft. 15.800,-
11 nap parkolás - 17.100 Ft. 16.400,-
12 nap parkolás - 17.600 Ft. 16.800,-
13 nap parkolás - 18.100 Ft. 17.300,-
14 nap parkolás - 18.600 Ft. 17.600,-
15 nap parkolás - 19.500 Ft. 18.000,-
16-20 nap parkolás - 21.500 Ft. 20.000,-
21-25 nap parkolás - 24.500 Ft. 22.000,-
26-30 nap parkolás - 27.000 Ft. 25.000,-
30 nap parkolás felett kérje egyedi árajánlatunkat!
Ingyenes transzfer.
Nincs belépési díj a repülőtérre!
1 nap parkolás - 12.600 Ft.
2 nap parkolás - 13.600 Ft.
3 nap parkolás - 14.600 Ft.
4 nap parkolás - 16.600 Ft.
5 nap parkolás - 17.800 Ft.
6 nap parkolás - 18.800 Ft.
7 nap parkolás - 19.800 Ft.
8 nap parkolás - 21.200 Ft.
9 nap parkolás - 22.300 Ft.
10 nap parkolás - 23.600 Ft.
11 nap parkolás - 24.800 Ft.
12 nap parkolás - 25.600 Ft.
13 nap parkolás - 26.600 Ft.
14 nap parkolás - 27.200 Ft.
15 nap parkolás - 28.900 Ft.
16-20 nap parkolás - 30.100 Ft.
21-25 nap parkolás - 31.600 Ft.
26-30 nap parkolás - 33.700 Ft.
30 nap parkolás felett kérje egyedi árajánlatunkat!
Ingyenes transzfer.
Nincs belépési díj a repülőtérre!
1 nap parkolás - 17.700 Ft,-
2 nap parkolás - 18.300 Ft,-
3 nap parkolás - 20.300 Ft,-
4 nap parkolás - 21.100 Ft,-
5 nap parkolás - 22.400 Ft,-
6 nap parkolás - 23.700 Ft,-
7 nap parkolás - 24.600 Ft,-
8 nap parkolás - 25.700 Ft,-
9 nap parkolás - 27.600 Ft,-
10 nap parkolás - 28.700 Ft,-
11 nap parkolás - 30.100 Ft,-
12 nap parkolás - 31.200 Ft,-
13 nap parkolás - 32.100 Ft,-
14 nap parkolás - 33.700 Ft,-
15 nap parkolás - 35.700 Ft,-
16-20 nap parkolás - 38.100 Ft,-
21-25 nap parkolás - 40.300 Ft,-
26-30 nap parkolás - 43.600 Ft,-
30 nap parkolás felett kérje egyedi árajánlatunkat!
Áraink az ÁFA-t tartalmazzák. Minden megkezdett nap díjköteles, de cégünk a 24:00 óra után hazaérkező vendégeinknek 03:00-ig, a parkolóba érkezőknek pedig 22:00 órától nem számítja az adott napot.
Autóját az időjárás függvényében takarítjuk, visszaérkezése előtti nap vagy aznap. Lehetőség szerint a takarítás után garázsba állítjuk.
1./ Személyautó
Külső: 4.500 Ft
Belső: 4.500 Ft
Külső – Belső: 9.000 Ft
2./ Egyterű, SUV, kisbusz
Külső: 5.000 Ft
Belső: 5.000 Ft
Külső – Belső együtt: 10.000 Ft
3./ Prémium autótakarítás
A következőket tartalmazza a mosás és takarításon kívül:
- Autó Klímarendszerének, szellőzőinek és teljes utasterének a szagsemlegesítése, fertőtlenítése ózongenerátorral
- Szilikonos gumiápolás