Röviddel ezelőtt jelentették be Dubaiban, hogy az Emirates naponta üzemelő menetrendszerinti járatot indít Budapest és Dubai között idén ősszel. A járatot október 27-től nagy befogadóképességű, szélestörzsű Airbus A330-as repülőgépekkel üzemeltetik.
TovábbAz Aeropark ezen a hétvégén is meghosszabbított nyitva tartással várja a látogatókat. A teljes megújuláson keresztül menő múzeumban ezen a hétvégén is ingyen (a belépőjegy befizetése után külön díj felszámítása nélkül) próbálhatják ki a klimatizált helyiségben működő repülőgép-szimulátort az érdeklődők.
TovábbEgy újabb jóváhagyott képességgel egészítette ki a Szuhoj Superjet 100-as típusengedélyét az orosz légügyi hatóság. A berepülési program sikeres elvégzése óta az SSJ-100-as legkevesebb 30 méter széles futópályákra is jogosítottá vált leszállni, és végre megvan az ICAO CAT III/A minősítés is!
TovábbEurópa főbb diszkont és hagyományos légitársaságainál is nőtt az utasok száma júniusban, a legnagyobb bővülést a diszkont Norwegian érte el, a társaságok honlapján közölt forgalmi adatok szerint.
TovábbÁtlépte a százas számot az Etihad Airways flottája: Az Egyesült Arab Emírségek zászlóvivője immáron több mint száz darab repülőgéppel rendelkezik. Az ünnepélyes átvét során ráadásul nemcsak a századik, hanem rögtön a százegyedik gépét is megkapta az Abu Dhabi központú légitársaság.
TovábbNemrégiben komoly visszhangja volt a neten az Etihad Airlines új, minden igényt kielégítő VIP-lakosztályának. Most a légitársaság azt is elárulta, mennyiben fog kerülni egy Abu Dzabi – London út annak, aki megengedheti magának.
TovábbMegszünteti Dubaj és az ukrán főváros, Kijev között közlekedő menetrendszerű járatait az Emirates. A légitársaság bejelentése szerint augusztus 1-jétől már nem repülik az útvonalat. Az ukrán válság következtében visszaesett a forgalom, szól az indok.
TovábbJúlius 2-án elindította legújabb az Amerikai Egyesült Államokba irányuló közvetlen járatát az Austrian Airlines, amely ezentúl a hét öt napján közlekedik Bécs és Newark között Boeing 767-300ER típusú gépeivel.
TovábbEurópai útvonalakat is tervez a Korean Air diszkont leányvállalata, a Jin Air, ehhez a társaság az elképzelések szerint megduplázza jelenlegi flottáját - írta a ch-aviation légügyi szaklap.
TovábbHárom darab Boeing 737-800NG típusú utasszállító repülőgépre kötött, a listaárakon számítva mintegy 272 millió dollár értékű megrendelési szerződést a Belavia Airlines. A fehérorosz légitársaságnak több Boeingje is üzemel a flottájában, de közvetlen vásárlásra a gyártótól eddig még nem került sor.
TovábbA skandináv légitársaság hamarosan kizárólagosan Dánia és Svédország nemzeti fuvarozójává válhat, miután a norvég kormány ismertette terveit a céggel kapcsolatban, melyek között a SAS értékpapírjainak eladása is szerepel.
TovábbA Sibrik Miklós úti felüljáró átépítése miatt a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) ismét lezárja a ferihegyi gyorsforgalmi utat a Kőbánya-Kispest metróvégállomás térségében.
TovábbSzerződést hosszabbított a Malév Ground Handlinggel (MGH) az Air Malta, amelynek értelmében a máltai légitársaság a következő három évben is a magyar földi kiszolgáló cég szolgáltatásait veszi igénybe, amikor a budapesti Liszt Ferenc repülőtéren landolnak járatai.
TovábbHatnapos sztrájkot kezdtek kedden a francia légiforgalmi szolgálat egyes irányítói, mert nem elégedettek a cég finanszírozásának megoldásával. A Dow Jones hírügynökség keddi beszámolója szerint a legnagyobb francia repülőterekről induló, vagy oda érkező járatok egyötödét törölni kellett, de fennakadások voltak a dél-franciaország feletti légtér irányításában is. Előrejelzésük szerint a járatok mintegy 20 százalékát szerdán is törölhetik.
TovábbA kormány nyitott a tárgyalásokra minden komoly érdeklődővel, tőkeerős szakmai és külső befektetővel egy új nemzeti légitársaság megalapításáról, amelyben kisebbségi tulajdonosként akár az állam is részt vállalhatna - közölte a Napi Gazdasággal a fejlesztési tárca.
TovábbIngyenes transzfer.
Nincs belépési díj a repülőtérre!
1 nap parkolás - 7.900 Ft.
2 nap parkolás - 8.800 Ft.
3 nap parkolás - 9.700 Ft.
4 nap parkolás - 10.600 Ft.
5 nap parkolás - 11.500 Ft.
6 nap parkolás - 12.400 Ft.
7 nap parkolás - 13.300 Ft.
8 nap parkolás - 14.600 Ft.
9 nap parkolás - 15.100 Ft.
10 nap parkolás - 15.600 Ft.
11 nap parkolás - 16.100 Ft.
12 nap parkolás - 16.600 Ft.
13 nap parkolás - 17.100 Ft.
14 nap parkolás - 17.600 Ft.
15 nap parkolás - 18.500 Ft.
16-20 nap parkolás - 20.500 Ft.
21-25 nap parkolás - 23.500 Ft.
26-30 nap parkolás - 26.000 Ft.
30 nap parkolás felett kérje egyedi árajánlatunkat!
Ingyenes transzfer.
Nincs belépési díj a repülőtérre!
1 nap parkolás - 12.300 Ft.
2 nap parkolás - 13.200 Ft.
3 nap parkolás - 14.400 Ft.
4 nap parkolás - 15.100 Ft.
5 nap parkolás - 16.300 Ft.
6 nap parkolás - 17.300 Ft.
7 nap parkolás - 18.400 Ft.
8 nap parkolás - 19.800 Ft.
9 nap parkolás - 20.800 Ft.
10 nap parkolás - 22.100 Ft.
11 nap parkolás - 23.300 Ft.
12 nap parkolás - 24.100 Ft.
13 nap parkolás - 25.100 Ft.
14 nap parkolás - 25.700 Ft.
15 nap parkolás - 26.900 Ft.
16-20 nap parkolás - 28.600 Ft.
21-25 nap parkolás - 30.100 Ft.
26-30 nap parkolás - 32.200 Ft.
30 nap parkolás felett kérje egyedi árajánlatunkat!
Ingyenes transzfer.
Nincs belépési díj a repülőtérre!
1 nap parkolás - 13.800 Ft,-
2 nap parkolás - 14.400 Ft,-
3 nap parkolás - 16.300 Ft,-
4 nap parkolás - 17.100 Ft,-
5 nap parkolás - 18.400 Ft,-
6 nap parkolás - 20.800 Ft,-
7 nap parkolás - 21.600 Ft,-
8 nap parkolás - 22.800 Ft,-
9 nap parkolás - 24.600 Ft,-
10 nap parkolás - 25.800 Ft,-
11 nap parkolás - 26.700 Ft,-
12 nap parkolás - 27.200 Ft,-
13 nap parkolás - 28.100 Ft,-
14 nap parkolás - 29.800 Ft,-
15 nap parkolás - 31.800 Ft,-
16-20 nap parkolás - 34.100 Ft,-
21-25 nap parkolás - 37.400 Ft,-
26-30 nap parkolás - 39.600 Ft,-
30 nap parkolás felett kérje egyedi árajánlatunkat!
Áraink az ÁFA-t tartalmazzák. Minden megkezdett nap díjköteles, de cégünk a 24:00 óra után hazaérkező vendégeinknek 03:00-ig, a parkolóba érkezőknek pedig 22:00 órától nem számítja az adott napot.
Autóját az időjárás függvényében takarítjuk, visszaérkezése előtti nap vagy aznap. Lehetőség szerint a takarítás után garázsba állítjuk.
1./ Személyautó
Külső: 4.500 Ft
Belső: 4.500 Ft
Külső – Belső: 9.000 Ft
2./ Egyterű, SUV, kisbusz
Külső: 5.000 Ft
Belső: 5.000 Ft
Külső – Belső együtt: 10.000 Ft
3./ Prémium autótakarítás
A következőket tartalmazza a mosás és takarításon kívül:
- Autó Klímarendszerének, szellőzőinek és teljes utasterének a szagsemlegesítése, fertőtlenítése ózongenerátorral
- Szilikonos gumiápolás