Ma reggel pontosan 10:00-kor szállt fel az IBUSZ charterjárata a görög Karpathos szigetére. Az Égei-tenger egyik rejtett kincse Kréta és Rodosz között fekszik félúton és szinte először érhető el Magyarországról. A Travel Service által üzemeltetett modern Airbus A320-as gépek szeptember végéig csütörtökönként közlekednek a sziget déli csücskén lévő Karpathos-sziget Nemzetközi Repülőtérre.
TovábbMintegy 922 millió koronás veszteséggel zárta a tavalyi évet a Cseh Légitársaság (CSA), a cégnek ez a legrosszabb eredménye 2009 óta - közölte a Mladá Fronta Dnes című cseh napilap csütörtökön.
TovábbJelentős, 1 milliárd svéd koronás (34 milliárd forintos) veszteséget jelentett a februártól áprilisig tartó időszakra a skandináv SAS légitársaság, ezért várhatóan háromszáz dolgozóját elbocsátja.
TovábbAz Egyesült Arab Emírségekben folytatódik az A350XWB berepülési programjának egyik újabb fejezete, amelyben a forró éghajlati tesztek következnek, tanúsítandó a típus megbízható működését.
TovábbMegnövelné az Airbus a jelenleg elfogadott vészcsúszdák szélességét a várhatóan 2015-től forgalomba álló A320neo gépeken, így a modern keskenytörzsűeket akár 189 üléses elrendezésben is lehetne árulni.
TovábbA Bloomberg tudósítása szerint a dohai IATA konferencián nyilatkozott Farhad Parvaresh, az Iran Air vezérigazgatója, aki többek közt a légitársaság flottamodernizációjának szükségességéről és az alkatrészellátásról is beszélt. Irán nemzeti légifuvarozójának vezetője szerint száz új repülőgépre van szükségük, amelyekre az országra kiszabott gazdasági embargó teljes feloldása után lesz lehetőség.
TovábbAz Index számos kollégája tartózkodott szombat délelőtt a Liszt Ferenc reptéren, és jelezték, hogy a gépek indulása késik, egy elhagyott csomag miatt kiürítették az épületet, majd égett szag terjengett a levegőben és működésbe lépett a füst-és tűzjelző rendszer is. Valószíűleg két esemény egybeesése okozta a felfordulást.
TovábbMielőtt a Samsung lett volna a londoni Terminal 5 legnagyobb hirdetője, a Nokia uralta a repülőtér váróját. A Samsung nagyszabású kampányában azonban teljesen lesöpörte a rivális hirdetéseit és sajátjaival pakolta tele az egyik legmodernebb és legforgalmasabb repülőteret.
TovábbNem érkezett egyetlen ajánlat sem a felszámolás alatt álló Malév április 10-én meghirdetett vagyontárgyaira - közölte szerdán a nemzeti légitársaság felszámolója, a Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Zrt. (NRN) az MTI megkeresésére.
TovábbJúniusban nagyszabású kabin felújításba kezd a svájci Edelweiss Air. A long-haul flottát alkotó két Airbus A330-as Business Class és Economy osztályai kapják az enteriőr frissítést, valamint új elemként megjelenik az Economy Max is.
TovábbSzabad Parkoló nevet viseli a honlapunk, mert filozófiánk, hogy nálunk mindig van számodra szabad reptéri parkolóhely. Azt a szót, hogy megtelt és nincs, mi nem ismerjük. A Szabad Parkoló csapata a Nemzeti Reptéri Parkoló területén dolgozik és működik, rendelkezünk zárt teremgarázzsal és óriási őrzött, elkerített kültéri területtel.
TovábbA földi statikus tesztelésre szánt Mitsubishi Regional Jet (MRJ) példány elkészültét követően a gyártó, Mitsubishi Aircraft Corporation hamarosan megkezdi vadonatúj regionális típusának próbáit.
TovábbNapi rendszerességű brüsszeli járatot kínál szeptember 5-től az Emirates. A dubaji légitársaság legfrissebb útvonalhálózat fejlesztési bejelentése szerint a belga főváros lesz a 147. célpontjuk, röviddel azután, hogy szeptember 2-án megnyitják oslói járatukat.
TovábbÚjranyitja Madrid és Uruguay fővárosa, Montevideo között közlekedő menetrendszerű járatát az Iberia. A spanyol nemzeti légitársaság szeptember 1-jétől a hét négy napján kínál majd közvetlen összeköttetést az útvonalon, amelyen várhatóan a flotta négy-hajtóműves Airbus A340-es típusai fognak közlekedni.
TovábbIngyenes transzfer.
Nincs belépési díj a repülőtérre!
1 nap parkolás - 7.900 Ft.
2 nap parkolás - 8.800 Ft.
3 nap parkolás - 9.700 Ft.
4 nap parkolás - 10.600 Ft.
5 nap parkolás - 11.500 Ft.
6 nap parkolás - 12.400 Ft.
7 nap parkolás - 13.300 Ft.
8 nap parkolás - 14.600 Ft.
9 nap parkolás - 15.100 Ft.
10 nap parkolás - 15.600 Ft.
11 nap parkolás - 16.100 Ft.
12 nap parkolás - 16.600 Ft.
13 nap parkolás - 17.100 Ft.
14 nap parkolás - 17.600 Ft.
15 nap parkolás - 18.500 Ft.
16-20 nap parkolás - 20.500 Ft.
21-25 nap parkolás - 23.500 Ft.
26-30 nap parkolás - 26.000 Ft.
30 nap parkolás felett kérje egyedi árajánlatunkat!
Ingyenes transzfer.
Nincs belépési díj a repülőtérre!
1 nap parkolás - 12.300 Ft.
2 nap parkolás - 13.200 Ft.
3 nap parkolás - 14.400 Ft.
4 nap parkolás - 15.100 Ft.
5 nap parkolás - 16.300 Ft.
6 nap parkolás - 17.300 Ft.
7 nap parkolás - 18.400 Ft.
8 nap parkolás - 19.800 Ft.
9 nap parkolás - 20.800 Ft.
10 nap parkolás - 22.100 Ft.
11 nap parkolás - 23.300 Ft.
12 nap parkolás - 24.100 Ft.
13 nap parkolás - 25.100 Ft.
14 nap parkolás - 25.700 Ft.
15 nap parkolás - 26.900 Ft.
16-20 nap parkolás - 28.600 Ft.
21-25 nap parkolás - 30.100 Ft.
26-30 nap parkolás - 32.200 Ft.
30 nap parkolás felett kérje egyedi árajánlatunkat!
Ingyenes transzfer.
Nincs belépési díj a repülőtérre!
1 nap parkolás - 13.800 Ft,-
2 nap parkolás - 14.400 Ft,-
3 nap parkolás - 16.300 Ft,-
4 nap parkolás - 17.100 Ft,-
5 nap parkolás - 18.400 Ft,-
6 nap parkolás - 20.800 Ft,-
7 nap parkolás - 21.600 Ft,-
8 nap parkolás - 22.800 Ft,-
9 nap parkolás - 24.600 Ft,-
10 nap parkolás - 25.800 Ft,-
11 nap parkolás - 26.700 Ft,-
12 nap parkolás - 27.200 Ft,-
13 nap parkolás - 28.100 Ft,-
14 nap parkolás - 29.800 Ft,-
15 nap parkolás - 31.800 Ft,-
16-20 nap parkolás - 34.100 Ft,-
21-25 nap parkolás - 37.400 Ft,-
26-30 nap parkolás - 39.600 Ft,-
30 nap parkolás felett kérje egyedi árajánlatunkat!
Áraink az ÁFA-t tartalmazzák. Minden megkezdett nap díjköteles, de cégünk a 24:00 óra után hazaérkező vendégeinknek 03:00-ig, a parkolóba érkezőknek pedig 22:00 órától nem számítja az adott napot.
Autóját az időjárás függvényében takarítjuk, visszaérkezése előtti nap vagy aznap. Lehetőség szerint a takarítás után garázsba állítjuk.
1./ Személyautó
Külső: 4.500 Ft
Belső: 4.500 Ft
Külső – Belső: 9.000 Ft
2./ Egyterű, SUV, kisbusz
Külső: 5.000 Ft
Belső: 5.000 Ft
Külső – Belső együtt: 10.000 Ft
3./ Prémium autótakarítás
A következőket tartalmazza a mosás és takarításon kívül:
- Autó Klímarendszerének, szellőzőinek és teljes utasterének a szagsemlegesítése, fertőtlenítése ózongenerátorral
- Szilikonos gumiápolás