Műholdas képeken felfedeztek két tárgyat az Indiai-óceán déli részén A vízen úszó tárgyak a március 8-án 239 emberrel a fedélzetén eltűnt malajziai utasszállító repülőgéphez tartozhatnak - jelentette be Tony Abbott ausztrál miniszterelnök a parlamentben.
Mint mondta, az "új és megbízható információt" az ausztrál tengerészeti hatóság (AMSA) kapta. A légierő már repülőgépet is indított a helyszínre, hamarosan három további gép is indul oda.
Abbott nem közölte, milyen jellegű tárgyakról van szó, és milyen kapcsolatot sejtenek az eltűnt utasszállítóval. Úgy vélte, a tárgyak megtalálása nagyon nehéz feladat lesz, és nem is vehető biztosra, hogy tényleg a rejtélyes módon elveszett géphez tartoztak.
A CNN-nek John Young, az ausztrál hajózásbiztonsági hatóság egyik illetékese azt mondta: a műholdképeken látható nagyobbik tárgy 24 méteres lehet. Az alakját úgy írta le, hogy az egy foltnak látszik a műholdképen.
A képeken észlelt tárgyak elmosódottak, de méretük alapján nem kizárt, hogy a gép roncsai lehetnek. Szakértők szerint a gép roncsait elönthette a víz, így hol felbukkannak, hol lemerülnek a víz alá. David Gallo, a 2009-ben eltűnt Air France utasszállító keresési munkálatait irányító egyik szakértő azt mondta a CNN-nek: ha a műholdképen látható tárgy valóban az eltűnt repülőgéphez tartozik, a mérete megfelelhet a gép farokrészének.
A két roncsdarab egy olyan területen úszik, amely kívül esik a hajózási és a polgári repülési útvonalakon. Erre a területre halászhajók is csak ritkán tévednek, és szigetek sincsenek, mondtaJohn Young.
Young szerint egyáltalán nem kizárt, hogy a műholdképeken nem a gép roncsai, hanem egy hajó maradványa vagy más jellegű szemét látszik. Az óceánnak ezt a részét ugyanis olyan körkörös tengeri áramlatok jellemzik, amelyek összegyűjtik és folyamatosan cirkulálják a szemetét.
Biztosat csak akkor lehet tudni, ha megtalálják a roncsokat. Ez azonban nem lesz könnyű, mert az időjárás jelenleg elég rossz a térségben, és rosszak a látási viszonyok.
A Malaysia Airlines Boeing 777-es típusú repülőgépe Kuala Lumpurból Pekingbe tartott. Fedélzetén 239 ember tartózkodott, köztük 154 kínai állampolgár.
A közel két hete eltűnt gépet eddig példátlan erőkkel keresik. Hétmillió-hatszázezer négyzetkilométernyi területet kell átfésülni a Kaszpi-tenger keleti partjától az Indiai-óceán déli részéig. A keresésben huszonhat ország 60 hajója és 50 repülőgépe vesz részt. A gép eltűnéséről már több elmélet született. Ezekről itt olvashat.
A cikk forrása: Index
VisszaIngyenes transzfer.
Nincs belépési díj a repülőtérre!
Téli Akció! 12.01-03.01
1 nap parkolás - 7.900 Ft. 7.100,-
2 nap parkolás - 8.900 Ft. 8.200,-
3 nap parkolás - 9.900 Ft. 9.300,-
4 nap parkolás - 11.400 Ft. 10.600,-
5 nap parkolás - 12.500 Ft. 11.700,-
6 nap parkolás - 13.400 Ft. 12.400,-
7 nap parkolás - 14.300 Ft. 13.300,-
8 nap parkolás - 15.900 Ft. 14.300,-
9 nap parkolás - 15.900 Ft. 15.200,-
10 nap parkolás - 16.600 Ft. 15.800,-
11 nap parkolás - 17.100 Ft. 16.400,-
12 nap parkolás - 17.600 Ft. 16.800,-
13 nap parkolás - 18.100 Ft. 17.300,-
14 nap parkolás - 18.600 Ft. 17.600,-
15 nap parkolás - 19.500 Ft. 18.000,-
16-20 nap parkolás - 21.500 Ft. 20.000,-
21-25 nap parkolás - 24.500 Ft. 22.000,-
26-30 nap parkolás - 27.000 Ft. 25.000,-
30 nap parkolás felett kérje egyedi árajánlatunkat!
Ingyenes transzfer.
Nincs belépési díj a repülőtérre!
1 nap parkolás - 12.600 Ft.
2 nap parkolás - 13.600 Ft.
3 nap parkolás - 14.600 Ft.
4 nap parkolás - 16.600 Ft.
5 nap parkolás - 17.800 Ft.
6 nap parkolás - 18.800 Ft.
7 nap parkolás - 19.800 Ft.
8 nap parkolás - 21.200 Ft.
9 nap parkolás - 22.300 Ft.
10 nap parkolás - 23.600 Ft.
11 nap parkolás - 24.800 Ft.
12 nap parkolás - 25.600 Ft.
13 nap parkolás - 26.600 Ft.
14 nap parkolás - 27.200 Ft.
15 nap parkolás - 28.900 Ft.
16-20 nap parkolás - 30.100 Ft.
21-25 nap parkolás - 31.600 Ft.
26-30 nap parkolás - 33.700 Ft.
30 nap parkolás felett kérje egyedi árajánlatunkat!
Ingyenes transzfer.
Nincs belépési díj a repülőtérre!
1 nap parkolás - 17.700 Ft,-
2 nap parkolás - 18.300 Ft,-
3 nap parkolás - 20.300 Ft,-
4 nap parkolás - 21.100 Ft,-
5 nap parkolás - 22.400 Ft,-
6 nap parkolás - 23.700 Ft,-
7 nap parkolás - 24.600 Ft,-
8 nap parkolás - 25.700 Ft,-
9 nap parkolás - 27.600 Ft,-
10 nap parkolás - 28.700 Ft,-
11 nap parkolás - 30.100 Ft,-
12 nap parkolás - 31.200 Ft,-
13 nap parkolás - 32.100 Ft,-
14 nap parkolás - 33.700 Ft,-
15 nap parkolás - 35.700 Ft,-
16-20 nap parkolás - 38.100 Ft,-
21-25 nap parkolás - 40.300 Ft,-
26-30 nap parkolás - 43.600 Ft,-
30 nap parkolás felett kérje egyedi árajánlatunkat!
Áraink az ÁFA-t tartalmazzák. Minden megkezdett nap díjköteles, de cégünk a 24:00 óra után hazaérkező vendégeinknek 03:00-ig, a parkolóba érkezőknek pedig 22:00 órától nem számítja az adott napot.
Autóját az időjárás függvényében takarítjuk, visszaérkezése előtti nap vagy aznap. Lehetőség szerint a takarítás után garázsba állítjuk.
1./ Személyautó
Külső: 4.500 Ft
Belső: 4.500 Ft
Külső – Belső: 9.000 Ft
2./ Egyterű, SUV, kisbusz
Külső: 5.000 Ft
Belső: 5.000 Ft
Külső – Belső együtt: 10.000 Ft
3./ Prémium autótakarítás
A következőket tartalmazza a mosás és takarításon kívül:
- Autó Klímarendszerének, szellőzőinek és teljes utasterének a szagsemlegesítése, fertőtlenítése ózongenerátorral
- Szilikonos gumiápolás