Több mint száz gyanús tárgyat fedeztek fel francia műholdak az Indiai-óceánnak azon a részén, ahol a gyanú szerint lezuhanhatott a március 8-án eltűnt malajziai gép – közölte a malajzai közlekedési miniszter a Breakingnews.com szerint. A Boeing-777-esnek fedélzetén 239 emberrel veszett nyoma. A felvételek szerint egyes darabok hossza a 23 métert is eléri. Jól látható, fényes kemény tárgyakról lehet szó, ami tovább erősíti a feltételezést, hogy a roncsok egy repülőgép maradványai.
A március 23-án készült képeken a tárgyak négyszáz négyzetkilométeres területen szétszóródva láthatók, a délnyugat-ausztráliai Perth-től mintegy 2500 kilométerre – közölte Hiszhamuddin Husszein.
Kedden a rossz idő miatt kénytelenek voltak felfüggeszteni a keresést, de szerdán újraindult az eltűnt maláj gép maradványai utáni kutatás az Indiai-óceán déli részén, írja a BBC. Az ausztrál tengerészeti hatóság (AMSA) szerint tizenkét repülő vesz részt az újraindult keresésben. Az egyik ausztrál gépről a megadott területen felfedeztek két, kötélnek látszó tárgyat, az új-zélandi légierő egyik gépe pedig egy kék tárgyra lett figyelmes – írta a Reuters.
„Minden erőnket bevetjük” – ígérte az ausztrál miniszterelnök a gép felkutatása kapcsán, miután az idő ismét kedvezőbbé vált a térségben a kereséshez. Szerdára az Egyesült Államokból is megérkezett az az eszköz, amely kifejezetten a repülőgépek fekete dobozának jeleit érzékeli. A Malaysia Airlines MH-370-es járata, egy Boeing 777-es 227 utassal és 12 fős személyzettel a fedélzetén Kuala Lumpurból tartott Pekingbe március 8-án, de eltűnt útközben.
Az HMAS Success ausztrál hadihajó is átvizsgálja azt a területet, ahol hétfőn két gyanús tárgyat is találtak. A Hósárkány nevű kínai jégtörő és több kínai hajó is a helyszín felé tart. A legújabb adatok alapján sikerült az átvizsgálandó területet az ötödére leszűkíteni – ez azonban még mindig 1,6 millió négyzetkilométer, ami háromszor nagyobb Franciaország területénél. Kedden több mint száz tüntető, többségében az utasok hozzátartozói vonultak Malajzia pekingi nagykövetségéhez, ahol a gép ügyében a pontos tájékoztatást követelték. Szerintük a malajziai hatóságok nem megfelelően kezelték az eltűnt gép ügyét, a maláj légitársaság, a kormány és a hadsereg felelőseinek megbüntetését követelték.
A pekingi kormány hétfő este azoknak az információknak, bizonyítékoknak és elemzéseknek az átadására szólította fel Malajziát, amelyek alapján Kuala Lumpúrban bejelentették, hogy az eltűnt gép az Indiai-óceánba zuhant.
Nadzsib Razak malajziai miniszterelnök rendkívüli sajtótájékoztatóján jelentette be hétfő este, hogy a brit légibaleset-vizsgáló hatóság (AAIB) és az Inmarsat nevű brit műholdcég további vizsgálatokat végzett, és az elemzésük alapján arra jutottak, hogy az MH 370-es járat utolsó pozíciója az Indiai-óceán közepén volt. Az utasok családtagjaival is közölték, hogy minden kétséget kizáróan nincs túlélő.
A hír forrása: Index
VisszaIngyenes transzfer.
Nincs belépési díj a repülőtérre!
Téli Akció! 12.01-03.01
1 nap parkolás - 7.900 Ft. 7.100,-
2 nap parkolás - 8.900 Ft. 8.200,-
3 nap parkolás - 9.900 Ft. 9.300,-
4 nap parkolás - 11.400 Ft. 10.600,-
5 nap parkolás - 12.500 Ft. 11.700,-
6 nap parkolás - 13.400 Ft. 12.400,-
7 nap parkolás - 14.300 Ft. 13.300,-
8 nap parkolás - 15.900 Ft. 14.300,-
9 nap parkolás - 15.900 Ft. 15.200,-
10 nap parkolás - 16.600 Ft. 15.800,-
11 nap parkolás - 17.100 Ft. 16.400,-
12 nap parkolás - 17.600 Ft. 16.800,-
13 nap parkolás - 18.100 Ft. 17.300,-
14 nap parkolás - 18.600 Ft. 17.600,-
15 nap parkolás - 19.500 Ft. 18.000,-
16-20 nap parkolás - 21.500 Ft. 20.000,-
21-25 nap parkolás - 24.500 Ft. 22.000,-
26-30 nap parkolás - 27.000 Ft. 25.000,-
30 nap parkolás felett kérje egyedi árajánlatunkat!
Ingyenes transzfer.
Nincs belépési díj a repülőtérre!
1 nap parkolás - 12.600 Ft.
2 nap parkolás - 13.600 Ft.
3 nap parkolás - 14.600 Ft.
4 nap parkolás - 16.600 Ft.
5 nap parkolás - 17.800 Ft.
6 nap parkolás - 18.800 Ft.
7 nap parkolás - 19.800 Ft.
8 nap parkolás - 21.200 Ft.
9 nap parkolás - 22.300 Ft.
10 nap parkolás - 23.600 Ft.
11 nap parkolás - 24.800 Ft.
12 nap parkolás - 25.600 Ft.
13 nap parkolás - 26.600 Ft.
14 nap parkolás - 27.200 Ft.
15 nap parkolás - 28.900 Ft.
16-20 nap parkolás - 30.100 Ft.
21-25 nap parkolás - 31.600 Ft.
26-30 nap parkolás - 33.700 Ft.
30 nap parkolás felett kérje egyedi árajánlatunkat!
Ingyenes transzfer.
Nincs belépési díj a repülőtérre!
1 nap parkolás - 17.700 Ft,-
2 nap parkolás - 18.300 Ft,-
3 nap parkolás - 20.300 Ft,-
4 nap parkolás - 21.100 Ft,-
5 nap parkolás - 22.400 Ft,-
6 nap parkolás - 23.700 Ft,-
7 nap parkolás - 24.600 Ft,-
8 nap parkolás - 25.700 Ft,-
9 nap parkolás - 27.600 Ft,-
10 nap parkolás - 28.700 Ft,-
11 nap parkolás - 30.100 Ft,-
12 nap parkolás - 31.200 Ft,-
13 nap parkolás - 32.100 Ft,-
14 nap parkolás - 33.700 Ft,-
15 nap parkolás - 35.700 Ft,-
16-20 nap parkolás - 38.100 Ft,-
21-25 nap parkolás - 40.300 Ft,-
26-30 nap parkolás - 43.600 Ft,-
30 nap parkolás felett kérje egyedi árajánlatunkat!
Áraink az ÁFA-t tartalmazzák. Minden megkezdett nap díjköteles, de cégünk a 24:00 óra után hazaérkező vendégeinknek 03:00-ig, a parkolóba érkezőknek pedig 22:00 órától nem számítja az adott napot.
Autóját az időjárás függvényében takarítjuk, visszaérkezése előtti nap vagy aznap. Lehetőség szerint a takarítás után garázsba állítjuk.
1./ Személyautó
Külső: 4.500 Ft
Belső: 4.500 Ft
Külső – Belső: 9.000 Ft
2./ Egyterű, SUV, kisbusz
Külső: 5.000 Ft
Belső: 5.000 Ft
Külső – Belső együtt: 10.000 Ft
3./ Prémium autótakarítás
A következőket tartalmazza a mosás és takarításon kívül:
- Autó Klímarendszerének, szellőzőinek és teljes utasterének a szagsemlegesítése, fertőtlenítése ózongenerátorral
- Szilikonos gumiápolás